Blog

  • főoldal
  • Blog
  • A nyári bőrvédelem több, mint fényvédelem
A nyári bőrvédelem több, mint fényvédelem

A nyári bőrvédelem több, mint fényvédelem

Azt már sokszor hallhattuk, hogy az UV sugárzás elleni védekezés mennyire fontos, ezért 11 és délután 3 óra között, amikor a legerősebb a napsugárzás, nem javasolt a tűző napon tartózkodni. De azt is tudjuk, hogy nemcsak a rákkeltő hatása miatt kell fokozottan védeni a bőrünket, hanem a bőr öregedését is késleltetjük, ha nem tesszük ki a káros sugárzásnak? A fényvédelmet ezért nem érdemes félvállról venni és még ennél is tovább mehetünk, ha szeretnénk sokáig megőrizni fiatalos vonásainkat.
 
 
Hogyan hat az UV sugárzás bőrünkre?
Bőrünk idősödésének folyamata felgyorsulhat, ha nem fordítunk kellő figyelmet a fényvédelemre. Az UV sugárzás ugyanis darabokra töri a kollagén és elasztin rostokataminek hatására a bőrben elasztózis alakul ki, tehát veszít rugalmasságából és megjelennek a nem kívánatos ráncok – fejtette ki dr. Ekaterine Paschali, a Royal Clinics bőrgyógyász szakorvosa. Az UVB sugarak a felhám megvastagodását, leégést, azaz bőrgyulladást okozhatnak, míg a bőröregedésért főleg az UVA sugarak a felelősek, amelyek kiváltó tényezői a pigmentfoltoknak és a rozáceának is. 

A képen személy, beltéri, fehér, felöltözött láthatóAutomatikusan generált leírás
 
Nemcsak a fényvédő a legjobb barátunk nyáron
Az orvosok javaslata alapján a fényvédőt egész évben napi rendszerességgel ajánlott használni, a nyári hónapokban viszont akkor a leghatékonyabb, ha naponta többször is megismételjük a használatát. Ez azonban még így sem elég. Ha biztosra akarunk menni, az antioxidánsokat és a hidratálást sem javasolt kihagyni a napi arcápolási rutinból. A napsugárzás ugyanis oxidatív stressznek teszi ki a bőrsejtjeinket és hozzájárul a szabadgyökök elszaporodásához. Az olyan antioxidánsok, mint a C- vagy E-vitamin plusz segítséget nyújtanak a bőrnek és felveszik a harcot a szabadgyökökkel. Sőt! A fényvédő hatékonyságát is felerősítik. 
A bőrünk hidratálása sem kevésbé fontos, hogy elkerüljük a nagy nyári hőségben a faggyúmirigyek túltermelődését. Ha nem figyelünk oda a hidratálásra, pattanások alakulhatnak ki a kevésbé problémás bőrön is. Az Image Skincare fényvédők könnyed állagukkal, antioxidáns tartalmukkal és hidratáló hatásukkal tökéletes megoldást jelenthetnek a fényvédelemben.
 
 
 
A képen fal, személy, ruházat, beltéri láthatóAutomatikusan generált leírás
 
Milyen fényvédőt válasszunk?
Ma már minden bőrtípusra megtalálhatjuk a legmegfelelőbb fényvédőt, aminek feladata, hogy védje a bőrünket a káros UVB és UVA sugaraktól. Két típusú fényvédő közül választhatunk az igényeinktől függően: kémiai és fizikai. A kémiai fényvédők a bőrben fejtik ki a hatásukat azáltal, hogy elnyelik és hatástalanítják a fényt, ezzel szemben a fizikai szűrők visszaverik a fényt. Hatékonyabbnak ez utóbbi tekinthető, cserébe viszont az állaga sűrűbb és többségében fehéres réteget hagy a bőrön. De kaphatók már olyan fizikai fényvédők is, mint például az Image Skincare, amely meglehetősen jól beszívódik a bőrbe. A bőrgyógyászati problémákkal küzdőknek is a fizikai fényvédőt javasoljuk, hiszen az érzékeny bőrnek még fokozottabb védelemre van szüksége. Mivel az arcunkat éri a legtöbb órában a nap, ezért legalább 30-as, de a még nagyobb védelem érdekében 50 faktoros fényvédőt javaslunk.  

A képen személy, beltéri láthatóAutomatikusan generált leírás
 
Nem tudod milyen a bőrtípusod és milyen fényvédő vagy nyári kezelés lenne a legmegfelelőbb számodra? Gyere el konzultációnkra, ahol bőrgyógyász szakorvosaink és bőrterapeutáink felmérik bőröd állapotát és személyre szabott kezelést, valamint arcápolási rutint javasolnak. Foglal időpontot online, vagy érdeklődj a +36 20 323 3298 telefonszámon.
Fontos tudnivalók
- A kezeléseket konzultáció előzi meg, ahol az orvos/terapeuta elmondja a reálisan várható eredményeket, kizárja az ellenjavallatokat, elmondja a kezelés menetét, az esetleges mellékhatásokat, a kezelésre történő felkészülést, utóápolást.
- A kezelés előtt minden esetben beleegyező nyilatkozatban, írásban is tájékoztatjuk a kezelés tudnivalóiról.
- A kezelés előtt és után, illetve a kúra alatt az orvos/terapeuta előtte-utána felvételeket készít, melyek segítik a változások objektív követését. Ezek a felvételek csak belső felhasználásra készülnek. Ha ettől eltérően szeretnénk a képeket felhasználni, azt kizárólag az Ön előzetes beleegyezésével tehetjük meg.
- Ha kezelőkúra során bármilyen változás történik Önnél (pl. várandós lesz, új gyógyszert vagy étrendkiegészítőt kezd el szedni, elfelejti használni az előírt otthoni ápolási termékeket, stb.), haladéktalanul tájékoztassa az orvost/terapeutát.
- Fényvédő használata szinte minden kezelésünk után kötelező.
- Ha a kezelés után otthon bármilyen kérdése vagy aggálya merülne fel, elbizonytalanodna az utóápolást illetően, hívjon bennünket, segítünk.

ajánljuk figyelmedbe

Arcfiatalítás új szintre emelve: újítsd meg a bőröd az arany szépítő erejével!

Azonnal látványos, tartós eredmény néhány perc alatt: ezek a boosterek!

Az arcápoláson túl: így lesz feszes a nyak és a dekoltázs bőre!

Szolgáltatásaink

Címkék

Arckezelés Blog Bőrgyógyászat Konzultáció Plasztikai sebészet Testkezelés Végleges szőrtelenítés

Fókusz kezelések

CO2 frakcionális lézeres felületmegújítás, fiatalítás
Bővebben
Fine Thread Contouring, FTC - Thread Lifting
Bővebben
Profhilo - a hialuronsavas arcfeszesítés merőben új megközelítése
Bővebben
ROYAL ANYAGCSERE BELGYÓGYÁSZATI PROGRAM
Bővebben
ScarLet RF orvosi rádiófrekvencia mikrotűs kezelés
Bővebben

Gyors bejelentkezés