Blog

  • főoldal
  • Blog
  • A ROZÁCEA ALATTOMOS BŐRBETEGSÉG – ISMERD FEL IDŐBEN!
A ROZÁCEA ALATTOMOS BŐRBETEGSÉG – ISMERD FEL IDŐBEN!

A ROZÁCEA ALATTOMOS BŐRBETEGSÉG – ISMERD FEL IDŐBEN!

online időpontfoglalás
A rozácea értágulatokkal járó igen gyakori bőrbetegség, leginkább a 30 és 50 év közöttieket érinti, kifejezetten makacs, éppen ezért nagyon zavaró tud lenni, nyáron pedig a napfény csak fokozhatja a tüneteket. A kiváltó ok a mai napig nem ismert, általában öröklött probléma, de számos életmódbeli tényező, a stressz, illetve a szervezetben lévő hormonális változások is kiválthatják. Ha felismerése korán megtörténik, megakadályozható a kellemetlen arcvörösség kialakulása.​

A betegség stádiumai

A betegségnek több stádiuma van, a felismeréshez fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk, így még időben megtehetjük a megfelelő lépéseket. Először az úgynevezett pre-rosacea stádiumban flush rohamokban történő kipirosodás jelenik meg az arcon, mely pár perc vagy 1-2 óra alatt elmúlik. Stressz, meleg italok, napfény, intenzív sporttevékenység a fő provokáló faktorok. Majd a rozácea első stádiumának mondjuk azt az állapotot, amikor a bőrpír már tartósan megmarad, és megjelennek a hajszálértágulatok is. A betegek gyakran jelzik, hogy a különböző kozmetikumok irritálják a bőrüket. A második stádiumban kis pattanások tűnnek fel az arcon, sokszor ezek is flush rohamokban. A 3. stádiumot gyulladásos csomók jellemzik és már kötőszöveti és faggyúmirigy túlburjánzás tapasztalható, leggyakrabban az orr területén. Ez is a rozácea miatt alakul ki, főleg férfiaknál. A rozáceában egyéb tünetek is lehetnek, például szemérintettség, amely elhanyagolt esetben akár vaksághoz is vezethet. Ezért fontos az időben történő felismerés, illetve minden ismert rozáceás betegnél rendszeres szemészeti kontroll szükséges. Az arc középső területén kialakult állandósult ödémás duzzanat is jelenthet rozáceát. Előfordul, hogy csupán ez a duzzanat dominál, a fenti tünetek csupán enyhe formában vannak jelen, ezért gyakran elnézik, és nem diagnosztizálják a betegséget. „Nem törvényszerű, hogy a stádiumok követik egymást, előfordul, hogy 1-es stádium  után rögtön 3-es stádium alakul ki, illetve az egyes stádiumok egyszerre is jelen lehetnek. Kezelni kell, magától ritkán javul és évek alatt inkább a lassú és alattomos rosszabbodás jellemző. Végleges gyógymód nem létezik ugyan, de rendelkezünk helyi és belsőleges terápiás lehetőségekkel, melyek külön-külön vagy együttes alkalmazásával a betegség szinten tartható és tünetmentesíthető. Az értágulatok és az állandósult bőrpír eltüntetésére különböző lézeres és villanófényes technikák eredményesen alkalmazhatóak”- árulta el a Royal Clinics orvos-esztétikai központ bőrgyógyász- kozmetológus szakorvosa.

A rozácea kezelése

Bár a rozácea gyógyíthatatlan, a tünetek megszüntethetőek, mindehhez azonban nagyon fontos az életmódváltás, és a bőrgyógyász által javasolt kezelés. Ezen kezelési módokon túl, azonban figyelmet kell tulajdonítani a megfelelő otthoni bőrápolásnak is. „Fontos, hogy az ilyen bőrtípus esetében kellő figyelmet fordítsunk arra, hogy enyhe, nem irritáló termékek alkalmazzunk, kerüljük a különböző kozmetikai kezeléseket, és ne kezdjük el saját magunkat gyógyítani, mert sok esetben csak ronthatunk a helyzeten. Helyette forduljunk szakemberhez, aki segít a megfelelő professzionális krémek megtalálásában. A rozáceások nagyon nehezen találnak maguknak jó krémeket, hiszen a legtöbb a drogériák polcáról leemelt termék irritálja a bőrüket”- árulta el a Royal Clinics bőrgyógyász- kozmetológus szakorvosa, majd hozzátette, hogy elengedhetetlen, egy szakértő, aki megfelelően méri fel a bőrünk állapotát. „Fontos egyfajta életmódváltás is. Nem szabad alábecsülni a provokáló faktorok szerepét, mint napfény, stressz, fűszeres, meleg ételek, italok, alkohol fogyasztása!”

Óvatosan a kozmetikumokkal!

Ma már számos antibakteriális és gyulladáscsökkentő professzionális krém létezik, melyek kifejezetten kipirosodásra hajlamos bőrre készültek, ezek egy része alkalmazható rozáceában kiegészítő kezelésként. Az alapozók közül kerüljük az olajos, viaszos termékeket, mivel ezek eltömítik a pórusokat, emellett pedig hanyagoljuk például a mentol, az alkohol, és az eukaliptusztartalmú készítményeket.
Fontos tudnivalók
- A kezeléseket konzultáció előzi meg, ahol az orvos/terapeuta elmondja a reálisan várható eredményeket, kizárja az ellenjavallatokat, elmondja a kezelés menetét, az esetleges mellékhatásokat, a kezelésre történő felkészülést, utóápolást.
- A kezelés előtt minden esetben beleegyező nyilatkozatban, írásban is tájékoztatjuk a kezelés tudnivalóiról.
- A kezelés előtt és után, illetve a kúra alatt az orvos/terapeuta előtte-utána felvételeket készít, melyek segítik a változások objektív követését. Ezek a felvételek csak belső felhasználásra készülnek. Ha ettől eltérően szeretnénk a képeket felhasználni, azt kizárólag az Ön előzetes beleegyezésével tehetjük meg.
- Ha kezelőkúra során bármilyen változás történik Önnél (pl. várandós lesz, új gyógyszert vagy étrendkiegészítőt kezd el szedni, elfelejti használni az előírt otthoni ápolási termékeket, stb.), haladéktalanul tájékoztassa az orvost/terapeutát.
- Fényvédő használata szinte minden kezelésünk után kötelező.
- Ha a kezelés után otthon bármilyen kérdése vagy aggálya merülne fel, elbizonytalanodna az utóápolást illetően, hívjon bennünket, segítünk.

ajánljuk figyelmedbe

Divine Pro: a rádiófrekvenciás-mikrotűs kezelések legújabb generációja

Bemutatjuk a testkezelések legújabb sztárját: a Nucleofill Body eljárást

Arcfiatalítás új szintre emelve: újítsd meg a bőröd az arany szépítő erejével!

Szolgáltatásaink

Címkék

Arckezelés Blog Bőrgyógyászat Konzultáció Plasztikai sebészet Testkezelés Végleges szőrtelenítés

Fókusz kezelések

Full Face kezelés
Bővebben
CO2 frakcionális lézeres felületmegújítás, fiatalítás
Bővebben
Fine Thread Contouring, FTC - Thread Lifting
Bővebben
Profhilo - a hialuronsavas arcfeszesítés merőben új megközelítése
Bővebben
ScarLet RF orvosi rádiófrekvencia mikrotűs kezelés
Bővebben