Testösszetétel elemzés
Testösszetétel elemzés
Súlyosan tévedünk, ha azt hisszük, testünk állapotának egyetlen fontos szempontja kilóink száma. Az elhízás, korunk népbetegsége az egyik legnagyobb egészségügyi probléma. Általában a testtömeg alapján döntjük el, hogy ki a normális, és ki van elhízva.
A mérleg azonban sok mindent nem árul el, ezért más jellegű vizsgálatra is szükség van. A test összetételét az ún. bioimpedancia módszerével mérhetjük. Ez az emberi szervezetre ártalmatlan alacsony frekvenciájú áram alkalmazását jelenti, amely egyben a legkorszerűbb meghatározó diagnosztikai módszerek egyike. Segítségével ellenőrizhetőek a test folyadékterei, a zsírszövet mennyisége. Az ismételt méréssel vizsgálhatjuk a zsírok mennyiségének csökkenését, az izomszövet gyarapodásának mértékét.
Készülékünk alkalmas a szervezet összes zsírtömegének meghatározásán túl a fokozott egészségügyi kockázatot jelentő hasi zsír mennyiségének differenciált felmérésére, valamint a csonttömeg meghatározására is.
Ha kíváncsi testének összetételére, szeretné megállapítani, hogy milyen kezelésre van szüksége, a műszeres testösszetétel elemzéssel most lehetővé válik, hogy megismerje a fentieket. A mérés mellett fényt derítünk az esetleges életmódbeli váltások szükségességére is. Konzultációnk időtartama kb. 1 óra.
A testösszetétel elemzéssel egybekötött konzultáció ára 6.000 Ft, melyet a nálunk választott kezelési program árába beszámítunk.
További információért, időpont egyeztetés végett hívja a 06 20 323 3298-as telefonszámot vagy regisztráljon itt
Szolgáltatásaink gyorstérképe címszavakban:
Műszeres arcbőr állapot térképezés, műszeres testösszetétel elemzés viscerális zsír méréssel, plasztikai sebészeti konzultáció, bőrgyógyászat, digitális anyajegyszűrés, mikrokamerás hajdiagnosztika, hajhullás kezelése, botox, ráncfeltöltés, fogfehérítés, savas hámlasztás, rádiófrekvenciás arclifting, rádiófrekvenciás zsírbontás, rádiófrekvenciás szöveti feszesítés, cellulitkezelés, tokakezelés, viscerális zsírbontás, BEAM izomtorna, nyomásterápia, Power Plate vibrációs tréning, bőrfiatalítás, mezoterápia, dermaroller, alakformálás, orvosi tisztaságú hatóanyagos kezelések, érkezelés, DPC technológiás és lézeres végleges szőrtelenítés, aknekezelés, rozácea kezelés, aknekezelés, fotorejuvenáció, plasztikai sebészeti beavatkozások, ajakfeltöltés, aranyszál behúzás, arcplasztika, fülplasztika, hajbeültetés, hasplasztika, hegkezelés, herepótlás, injekciós zsírszobrászat, intimsebészet, jóindulatú bőrelváltozások, mellplasztika, minilift, orrplasztika, ráncfeltöltés, stria eltüntetése, szemhéjplasztika, tokaműtét, vénaplasztika, zsírleszívás, kényeztető arckezelések, orvosi tisztaságú és bio otthoni bőrápoló termékek, Lipocryo kezelés, HR3 hajhullás kezelés, Eyecell szemkörnyék kezelés, Kéz kezelés



