Probléma: anyajegy
Az utóbbi évtizedekben a bőrrák előfordulásában magas emelkedést tapasztaltak. A bőrrák a leggyakoribb rákféleség, a jó hír viszont az, hogy nagy része jó aránnyal gyógyul. Rákról akkor beszélünk, amikor normál sejtek olyan változáson megy át, amikor szaporodnak és kontroll nélkül osztódnak.
Három fő típusát különböztethetjük meg:
1) Bazális típusú (BCC): lassan fejlődik ki, a napozás éveken át akkumulálódott hatásainak köszönhetően fejlődik ki. Gyermekkori vagy tinikor napégések esetén nagyobb a hajlam a fiatal kori bazális típusú karcinómára. Időben történő felismerésekor gyógyulása szinte garantált. Általában elegendő az eltávolítása.
2) Laphámsejtes karcinóma (SCC): lassan alakul ki, távoli áttéteket is képezhet. Általában elegendő az eltávolítása.
3) Melanóma malignum: a legveszélyesebb forma, mely festéksejtekből alakul ki. Kifejlődhet régebbi anyajegyekből, de új tünetként is megjelenhet. Korai stádiumban kell kiszűrni és eltávolítani.
Az anyajegyek teljesen természetes képződmények a bőrön, nagyon elterjedtek. Nagyon kevés anyajegy válik rákossá. A legtöbb embernek legalább 10-40 anyajegye van. Ezek lehetnek laposak, kiemelkedők, van amelyik laposan indul és később emelkedik ki. Felszínük sima. Alakjuk kerek vagy ovális. Általában rózsaszín, barna, vagy bőrszínűek. Jellemzően a bőrünkön levő anyajegyek hasonlítanak egymásra. Ha találunk egy eltérő, különböző anyajegyet, azt érdemes megvizsgáltatnunk.
Ha az anyajegy elváltozik, nem feltétlenül lesz rákos. Az elváltozást diszplasztikának nevezik, és fennáll az esélye annak, hogy rákossá válnak. Általában azoknál fordul elő, akiknél 100 vagy több anyajegy van. Ezek az anyajegyek alaktalanok, csomós vagy elfakuló széllel. Lehetnek laposak vagy kiemelkedőek. Méretük gyakran megnő. Sokszor több színűek, rózsaszín, piros, barna szín keveredik.
Könnyen ellenőrizhetjük anyajegyeink változását az "ABCD" szabállyal. Figyeljünk tehát, amikor egy anyajegy az alábbiak szerint változik:
A = asszimetria, azaz az anyajegy szimetriájának változása.
B = border, azaz az anyajegy széle.
C = color, azaz az anyajegy színe.
D = diameter, azaz átmérő változása.
Tanácsunk az, hogy legyen aktív a bőrrák időben történő felismerésében. Végezzen rendszeresen önellenőrzést, saját magán és másokon is, és figyeljen a változásokra. Kerülje a közvetlen napfényt. Használjon minden nap fényvédőt! Kétség esetén keresse bőrgyógyászunkat, kérje anyajegyszűrési szolgáltatásunkat. Célunk az esetleges problémák szűrése, korai felismerése, illetve megelőzése.
Bőrgyógyászat időpont egyeztetéshez kattintson ide vagy hívjon bennünket a 06 1 354 0145-ös illetve a 06 20 323 3298-as telefonszámokon.
Szolgáltatásaink gyorstérképe címszavakban:
Műszeres arcbőr állapot térképezés, műszeres testösszetétel elemzés viscerális zsír méréssel, plasztikai sebészeti konzultáció, bőrgyógyászat, digitális anyajegyszűrés, mikrokamerás hajdiagnosztika, hajhullás kezelése, botox, ráncfeltöltés, fogfehérítés, savas hámlasztás, rádiófrekvenciás arclifting, rádiófrekvenciás zsírbontás, rádiófrekvenciás szöveti feszesítés, cellulitkezelés, tokakezelés, viscerális zsírbontás, BEAM izomtorna, nyomásterápia, Power Plate vibrációs tréning, bőrfiatalítás, mezoterápia, dermaroller, alakformálás, orvosi tisztaságú hatóanyagos kezelések, érkezelés, DPC technológiás és lézeres végleges szőrtelenítés, aknekezelés, rozácea kezelés, aknekezelés, fotorejuvenáció, plasztikai sebészeti beavatkozások, ajakfeltöltés, aranyszál behúzás, arcplasztika, fülplasztika, hajbeültetés, hasplasztika, hegkezelés, herepótlás, injekciós zsírszobrászat, intimsebészet, jóindulatú bőrelváltozások, mellplasztika, minilift, orrplasztika, ráncfeltöltés, stria eltüntetése, szemhéjplasztika, tokaműtét, vénaplasztika, zsírleszívás, kényeztető arckezelések, orvosi tisztaságú és bio otthoni bőrápoló termékek, Lipocryo kezelés, HR3 hajhullás kezelés, Eyecell szemkörnyék kezelés, Kéz kezelés



